Király Sándor blogja
Télen az utcán
Király Sándor blogja
2025.12.01.
A téli krízisidőszak november 1-jétől kezdődik, ekkor intenzívebb jelenlétet biztosítanak az utcai szolgálatok a hideg időben rászorulók segítésére. De miért választja valaki az utcán alvást télen ahelyett, hogy egy szállón töltené az éjszakát? Hogyan lehet védekezni a fagy ellen? Ezeket a kérdéseket járta körül és beszélte át Király Sándor blogjában a fővárosi utcákon élő emberekkel.
István 64 éves, immár 34. éve él kint az utcán.
– Régebben piacoztam, így volt, amikor ki tudtam bérelni egy kisebb raktár helységet, ahol meg tudtam húzni magamat az áruval. Sok éve már, hogy ez a lehetőség számomra megszűnt. Azóta különböző helyeken gitározok, és ezzel igyekszem összeszedni a napi betevőre valót. Van egy lányom, ők a párjával és 3 gyermekkel élnek az enyémhez képest jóval normálisabb életet. Többször elhívtak magukhoz, hogy lakjak náluk. Kipróbáltuk, nem működött. Hálás vagyok, hogy gondoskodni próbáltak rólam, de nekem nem megy az alkalmazkodás ennyi idősen, ilyen sok utcán töltött év után. Inkább alszom közterületen felüljárók alatt, vagy épp aluljáróban, ha hagynak. Takaróm mindig van, és a napi szükségleteim közt akad „fűtőanyag” is bőséggel. Soha nem szerettem mindenben másokra támaszkodni. –
Sándor a Zuglói vasúti töltés mellett lakik egy maga által épített "bungalóban" nagyjából 25 éve. Ő is azok közé tartozik, akik nem szeretnek másokhoz alkalmazkodni.
– Nincs rezsi, nem fizetek senkinek azért, hogy legyen hol lehajtanom a fejemet. Minden éjjel megyek a „pályámra”, ha nem is minden nap, de azért átlagosan heti 3-4 alkalommal találok olyasmit kidobva, aminek hasznát tudom venni akár itthon, akár hétvégén amikor kimegyek árulni a piacra. Évekkel ezelőtt kaptam ezt a kályhát. Ezen vizet is tudok melegíteni, ételt is főzni, és ha este megpakolom lefekvés előtt, reggelig tartja a meleget. A lényeg, hogy nagyon jól megvagyok itt egymagam, és nem szorulok segítségre, vagy legalábbis nagyon ritkán. –
János 65 éves, jelenleg 4 lábú társát leszámítva egyedül él itt.
Nem messze Sándortól szintén a töltés mellett él egy lakókocsiban. Ez talán a 4. lakókocsija az elmúlt 20 év alatt amióta ismerem. Ez utóbbit sokak összefogásának köszönheti, mivel az előzőt alig néhány éve rájuk gyújtotta egy piromán beteg ember, míg ők a fiával (épp nála volt) bent aludtak. Hála Istennek épp bőrrel megúszták, bár akkor Jánosnak mindene oda lett. Szerencsére az ő esetében is megmutatkozott mennyit számít a közösség ereje, ha sok jóakaratú ember fog össze!
– 4 évvel ezelőtt volt egy szívműtétem, amit egy szívroham és 2 újraélesztés előzött meg. Néha meglátogat a 2 fiam közül valamelyik. Olyankor segítenek vizet hozni a közeli benzinkútról vagy a ligetből. A környékbeli lakók már megszoktak, néha tőlük is kapok ezt azt, pl ruhát /ágyneműt. Van a közelben egy mosoda, oda járok mosni. Gázzal főzök és fűtök, bár utóbbit csak mérsékelten mert elég drága a palack cseréje. Van jó vastag takaróm, Oreo a kutyám bebújik mellém így nem fázok. –
Rajtuk és a hozzájuk hasonló találékonyabb hajléktalan embereken kívül rengetegen töltik közterületen az éjszakáikat. Nap mint nap láthatjuk őket jártunkban. Megállókban, kapualjak mellett, padokon, aluljárókban. Vannak, akik elhagyatott épületek rejtekeiben, vagy épp a várostól kijjebb eső erdős részeken tákolt „bungalóikban”. Azt hiszem, valamennyien ugyanazon okokból kifolyólag nem keresnek helyet szállókon. Leginkább azért, mert nem megy a beilleszkedés. Nem azért, mert ők rosszabbak lennének, mint azok a társaik, akik jól megférnek egymással különböző intézmények falai közt. Egyszerűen ezek az emberek több évtizednyi berögződést képtelenek feladni valamivel nagyobb komfortérzetért cserébe. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy sokaknak rosszak a tapasztalataik. Több ember válasza is egybehangzó volt, őket meglopták szállótársaik amikor még volt bizalmuk bemenni. Vannak, akik az ágyi poloskáktól rettegnek. Mert sajnos sok éjjeli menedékhelyen szinte lehetetlen felvenni a harcot ellenük. Ideig óráig sikerülhet, de jól tudjuk, hogy ahol ennyi ember megfordul, ott a végleges felszámolásra igen kicsi az esély. Persze a nappali melegedők, az utcai gondozó szolgálat munkatársai készek legalább az alapvető szükségleteikhez hozzásegíteni ezeket az embereket is. Nagyon ritka, ha valakit közülük sikerül meggyőzni arról, hogy a világ sokkal tágabb és színesebb sőt, lehetőségekkel lényegesen bővelkedőbb, mint az a világ melyet maguk építettek saját korlátjaik között. Persze azért lemondani semmiképp nem szabad róluk, még azokról sem, akik már saját magukról lemondtak! Hiszen soha nem tudhatjuk mikor hozza el valaki életében a változást néhány igaz gondolat, némi kedvesség, vagy épp egy meggyőző beszélgetés. És még, ha elenyésző is azok száma, akik ezek hatására elkezdenek tisztábban látni maguk felől, mindenképp megéri!
Én a magam részéről mindig ajánlom a szállót, hisz, ha nekem sikerült tovább lendülnöm másnak miért ne sikerülhetne?
Városi történetek- Ha valakinek hiányozna a bezárt Gellért
Király Sándor blogja
2025.10.01.
A napokban nálam vendégeskedett egy gyermekkori barátom, aki évek óta Hollandiában él. Nemrégiben én voltam nála. Meghívott, össze dugtuk a fejünket, hogy kitaláljuk mivel tudnánk belendíteni a piacot, ahol egy ideje próbálkozok árulni. Akkor hoztam sok gyűjtőnek való retró és antik érdekességet. Nem igazán jött be. Az emberek meggondolják mire adjanak ki pénzt, és ez teljesen érthető. Most ő érkezett ruhaneműkkel, aminek jóval nagyobb sikere volt tekintve, hogy Hollandiába nem engedik be a Kínai ruhát, tehát szinte kizárólag jó minőségűeket kapni. Egy – két márkás sportcipő, melegítő hamar belökte az üzletet, így már tudjuk, hogy a ruha mindig kell, kiváltképp, ha jó minőség és olcsón hozzá jutnak az emberek.
Utolsó előtti nap mielőtt hazament volna, gondoltunk egyet és felkerestük a Gellért fürdő túlfolyóvezetékét a szemközti Duna parton. Valakik élelmesek voltak és egy jó 4 személyre elegendő részt elkerítettek a parton található sziklák segítségével. Megérkeztünk. A „medencében” egy srác fürdőzött épp. Kérdeztük milyen a víz, ő pedig mutatott a hüvelykujjával egy határozott lájkot. Nem tétováztunk, ledobtuk a cipőt, pólót, átpakoltunk a zsebeinkből táskába, és 2 perc múlva már mi is lubickoltunk új barátunk társaságában.
Túl kényelmes lett a világ. Folyamatosan arra törekszünk, hogy mindenből a legjobbat birtokoljuk. És nézzétek, itt ülünk egy pocsolyában szabadon, nézzük a hajókat, előttünk a város egyik legszebb része, távol a hétköznapok problémáitól. Mások meg 10, vagy akár 100ezreket fizetnek azért, hogy a kifolyó másik végén „ugyanebben a pocsolyában lubickoljanak”. Hát most őszintén: Kell ennél több? Az Isten megad nekünk mindent amire szükségünk van, még akkor is, ha néha úgy érezzük több kell.
Lakhatás - Elképzelés kontra valóság 2
Király Sándor blogja
„Egy kétségbeesett, szinte minden értelemben lenullázott, a tehetetlenség állapotával küzdő ember egyik legnagyobb hátránya az információ hiánya”
2025.08.12.
A kibérelt lakókocsiból egy hónapon át voltam képes nagyjából „zökkenőmentesen” bejárni a munkába, amely 3 helyszínen folyamatosan váltakozott. Kezdtek feltorlódni a „vadkemping” hátulütői. Este értem haza és amellett, hogy a vonatra koszos ruhában, izzadtan kellett felüljek (persze inkább végig álltam azt a 40 percet), mire a lakókocsihoz értem a benti hőmérséklet nagyjából estére 10 fok körül lehetett, azután ez fél óránként csökkent mikor mennyivel. De ugye muszáj tisztálkodni mégha hideg vízzel – lavórban is, hogy legalább munkába menet ne érezzem magam kellemetlenül.
Egy héten át játszottam ezt, majd mivel nem volt opcionális választás számomra, hogy maradhassak valamelyik fővárosi építkezésen, és már nagyon kellemetlen volt ez az egész számomra, még megfázás előtt kiléptem. Hisz az ember nem azért dolgozik, hogy gyógyszerre költse a fizetése egyharmadát.
Ezután maradt megint a lomtalanítás – piac kombó, ami tulajdonképp olyan, mint a kutya vacsorája. Ennek tükrében szépen el is maradtam egy havi telefon-számla befizetéssel, így lényegében kikapcsolták a hívások és az internet használat lehetőségét.
Az általam ismert éjjeli átmeneti szállón és vele párhuzamosan minden, a hajléktalan emberek megsegítésére szakosodott intézményben (nappali melegedőkben, szállókon, különböző hivatalos ügyeket intéző helységekben) biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy az ember össze tudja magát szedni, így ezekben az intézményekben a szolgáltatások közt megtalálható az ingyenes telefonálási, internet – használati lehetőség is. Ez utóbbiakat jómagam nem szoktam igénybe venni, mivel szerencsére a lakókocsi melletti bank vendég wifije elér hozzám, így lényegében munkanapokon ez a része megoldott arra a néhány órára míg a lakókocsiban tartózkodom. Ezekbe a néhány órás időintervallumokba préselve szerveztem le kiállítást, írtam, írom meg a cikkeket, hangolom össze a céljaimat a lehetőségeimmel.
Viszont, amikor bajba jutott emberrel találkozom, mindig megosztom velük ezeket az információkat, mert tudom, hogy egy kétségbeesett, szinte minden értelemben lenullázott, a tehetetlenség állapotával küzdő ember egyik legnagyobb hátránya az információ hiánya!
Egy dolgot nagyon megtanultam az elmúlt 2 évtized hányattatása közben:
A legkilátástalanabb helyzetekben alakulnak ki bennünk azok a funkcionális képességeink, melyekkel túljuthatunk a nehéz szakaszon. Tulajdonképp nem szükséges felállnom, hisz az ilyen helyzetekben már nem esek el, az ilyen helyzeteket egyszerűen átlépem, mert mennem kell tovább a céljaim, s önmagam felé.
Lakhatás - Elképzelés kontra valóság
Király Sándor blogja
2025.05.22.
Nemrég úgy alakultak a dolgaim, hogy kénytelen voltam munka és lakhelyet is váltani. Az indok pofon egyszerű, munka alig volt 2 hónapon át, a lakbér miatt viszont a mínuszom egyre több lett. Ez senkinek nem lehet jó üzlet, hát léptem. Mivel a munkaadóm a szállásadóm is volt, így a kettőt egy lendülettel hagytam ott. Ezt tartottam korrektnek magammal szemben. Pláne úgy, hogy évek óta bárki, aki tudta mennyit keresek abban a munkafolyamatban amiben dolgoztam kinevetett. Valamelyest kompenzálta az, hogy piaci ár alatt kaptam meg a szobát, viszont a végére összegyűlt sarat nem. Eszembe jutott, hogy talán egy jó néhány évvel ezelőtti munkahelyemen talán szívesen látnak. Még aznap fel is hívtam a régi főnököt, megegyeztünk, és 3 nap múlva kezdtem. Persze már előre lefixáltam, hogy a keddi napra szükségem lesz, mert intézem kell szállást. Egy barátom segített előtte, egy héten át dekkolhattam nála. Megígértem, hogy nem telepszek rá, egyébként sem szeretem az efféle kölcsönös kényszerhelyzeteket.
Eljött a kedd, volt felvétel az általam már jól ismert átmeneti szállón. Tűzoltásnak tökéletes hely, míg az ember kicsit összekapja magát, hisz minden feltétel adott ahhoz, hogy emberibb körülmények közül tudjon rendszeresen bejárni a munkahelyre. Felírtak, bár egyel túl lógtam a listán. Nyolc hely akadt, kilencedik voltam. Míg várakoztam az interjúztatásra, gyorsan beálltam leszűretni a tüdőmet, hogy arról is legyen papír. Sorra kerültem, a kérdező szociális munkás nem ismert, hát meséltem magamról, a céljaimról, a jelenlegi helyzetemről. Szóba került a fizum, pironkodva mondtam az összeget, mert tudtam, hogy ez jóval több egy átlag hozzájuk jelentkező ember havi munkabérétől. Persze azt is hozzá tettem, hogy előző nap kezdtem, és van tartozásom a lakbér végett.
Fél 5 kor felhívtam a szállót, közölték, hogy sajnos nem sikerült a felvételi. Megköszöntem a lehetőséget, bár rossz szájízzel, hisz nem akartam tovább senki nyakában lógni. Nem hibáztattam érte sem a döntéshozókat, sem magát a rendszert, hisz 3 alkalommal már kaptam lehetőséget, és valamennyiszer életmentő volt a kapott lehetőség. Nyilvánvaló volt számomra, hogy a jelentkezők közül talán mind rászorultabb nálam. Az egyetlen zavaró tényező ebben csupán az volt, mennyire megtévesztő tud lenni ha az ember jobban keres az átlagnál. Ha nem mondom meg, hazudok, de az nem az én műfajom. Nem szeretek hazudni sem másnak, sem pedig magamnak, és számomra nem létezik „nemes hazugság” sem! Kezdetét vette a flipper – üzemmód. Egy nap egy másik barátnál, a következő a munkahelyi öltöző – konténerben, aztán 70 km-el arrébb, majd a húsvét előtti utolsó munkanapra már egy közeli padról ébredve mentem be. Szuper jó védőangyalom lehet, mert előtte való nap kaptuk a fizut, ami az én esetemben 6 nap volt, de így is necces a mai világban a helyzethez képest sok pénzzel közterületen aludni. De ha az ember egy építkezésen dolgozik, muszáj kipihennie magát. Kaptam egy ajánlatot, lett volna egy szoba havi 100-ért aminek örültem egészen addig, amíg hozzá nem tették, hogy nincs víz a házban, azt a szomszéd adja számunkra. Elképzeltem egy esti fürdést, és inkább lemondtam a lehetőségről.
Másnap csörgött a telefon, egy barátom szólt, hogy kiadó a lakókocsija. Találkoztunk, megegyeztünk, és most itt vagyok. Hálás vagyok ezért a lehetőségért is, legalább annyira, mintha egy összkomfortos garzont találtam volna. Tetszik itt, bár nyilván a tisztálkodást itt sem egyszerű megoldani, de ha nem szeretnék nosztalgikus lavórban fürdéseket, még akad olyan barát, akinél egy gyors zuhany talán belefér.
Azért picit érdekes, hogy épp a telefonhívás előtti nap határoztam el, hogy semmiképpen nem mondok le kitűzött céljaimról, még akkor sem, ha a Blahán
kell sátrat vernem és onnan bejárnom. Azt hiszem, ez a történet is igazolja a régi közmondást :
„Segíts magadon, az Isten is megsegít!”
A weboldal tartalma kizárólag a szerző nézeteit tükrözi, és teljes mértékben az ő felelőssége; nem tekinthető az Európai Bizottság és/vagy az Európai Egészségügyi és Digitális Végrehajtó Ügynökség (HaDEA), illetve az Európai Unió bármely más szervének álláspontját tükrözőnek. Az Európai Bizottság és az Ügynökség nem vállal felelősséget az ezen információk felhasználásából eredő következményekért.